Boszorkányperek

Nyitra vármegyében 1616 és 1766 között tíz olyan tárgyalásra került sor, amelyen boszorkány állt vád alatt. Az első ismert per 1616 augusztusának végén kezdődött. A bírói széket négy földesúri város – Sempte, Szenc, Szered és Szeredújváros (ma Szered része) – képviselői alkották. A 117 beidézett tanú közül elsőként Barbora Boczková férje, Ján és annak első házasságából született két fia tett vallomást. Míg a férj vallomása valószínűleg nem ártott volna, a mostohafiak már nem voltak ilyen óvatosak. Az első ugyan csak arról vallott, hogy mostohaanyja azzal fenyegette, hogy úgy árt neki, hogy egész életében bánni fogja, a második azonban már arról is tudott, hogyan varázsolt egy szomszédasszony székével. Miután „elfogták”, egy tyúkot kért a mostohafiától, amely felrepült a kéménybe. A fiú feleségének kellett levágnia és bevinnie a börtönbe. A bíróság döntésében valószínűleg az nyomott leginkább a latba, hogy Boczková több tanú előtt említette, hogy néhány hajdúnak akar fizetni, hogy megöljék a férjét. A másik két asszonyt – Štefan Gál feleségét és Ján Sebestyén feleségét – semmiféle hasonló vád nem terhelte, sőt több tanú elismerően nyilatkozott arról, hogy mindketten sikeresen gyógyítottak valakit. A gyógyítási eljárások leírásában sem említenek semmiféle varázslatot vagy mágikus cselekményt, csupán közönséges kenőcsös bedörzsölést, Gálová esetében pedig azt is, hogy szüléseknél is segédkezett. Bár a 117 tanú közül sokan semmit sem tudtak arról, hogy ezek az asszonyok boszorkányok lennének, és azok, akiknek erről közvetett értesüléseik voltak, szintén csak valamiféle éjszakai „szombatokról” – táncokról – vallottak, amelyeken senkinek sem esett bántódása, a bírák úgy döntöttek, hogy a legsúlyosabb büntetést szabják ki rájuk. A hóhérmester kezére kellett adni és meg kellett kínozni őket. Bár az ítélet vége le van szakadva, más források szerint végül mindhármukat megégették. 1654-ben az uradalom prefektusának utasítására Nagycétényben vizsgálatot folytattak, amelyben a lakosoknak minden „ördögi dologról” (ördögsig) vallaniuk kellett, amelyről valamit tudtak. A 47 személy vallomásából nyilvánvaló, milyen rendkívül fontos helyet foglaltak el gondolkodásukban a különféle babonák. Több vallomás ugyan semmi olyasmiről nem szól, amit „rendkívülinek” lehetne tekinteni, de érezhető belőlük a kihallgatottnak a vizsgálattól és a vizsgálóktól való félelme is. Nem kizárt, hogy az emberek bizonyos dolgokat csak attól tartva mondtak, hogy ők maguk is gyanúba kerülnek, ha semmit sem tudnának, vagy valamit eltitkolnának. Így egy bizonyos 18 éves Alžbetának, Ján Kosa feleségének különösnek tűnt, hogy amikor egy másik asszonnyal a szőlőből hazatért és beborult az ég, mégsem esett, mert a szomszédasszony azt mondta, hogy ebből nem lesz eső. A tanúk csaknem egyharmada vizsgálatra érdemes megnyilvánulásnak tartotta azt is, hogy egy bizonyos Štefan Kováč azzal szidta a feleségét, hogy az ördög hozta vagy teremtette (ördög atta, ördög teremtete). A Nyitra vármegyei további boszorkányügyi vizsgálatok is hasonló lefolyásúak és tartalmúak voltak, de a fennmaradt levéltári dokumentumok hiányossága miatt eredményüket sem ismerjük. Talán úgy tűnik, hogy az említett 10 eset valóban nem sok (hiszen az elsőtől az utolsóig pontosan 150 év telt el). Az igazság azonban az, hogy a közeli környéken több per is volt. A semptei uradalom a vélt boszorkányok valóságos „keltetője” volt. Közigazgatásilag azonban az uradalom kisebbik része Nyitra, a másik, kiterjedtebb része pedig Pozsony vármegyéhez tartozott. Emiatt a semptei esetek többségét Pozsony vármegye területén tárgyalták, ahol az összes eset csaknem egyharmadát teszik ki.

Források:

Komáromy Andor: Magyarországi boszorkányperek oklevéltára, Budapest 1910. Az ítélet Togányi Károly adatai alapján a Nyitramegyei Közlönyben, 1887. Ezek voltak: 1713-ban Györök Peter (Györik) feleségének ügye a semptei uradalomban, fennmaradt egy rövid feljegyzés ítélet nélkül (Schram Ferencz: Magyarországi boszorkányperek 1529–1768, Budapest 1970), 1714-ben Kálfás Katalin vizsgálata a semptei uradalomban, ugyanabban az évben vizsgálat Nádszegen, ahol 13 személy volt gyanús, köztük két férfi, 1730-ban Szerdahelyi Katalin vizsgálata, szintén a semptei uradalomból. 1745-ben a már említett Esterházy Zsófiát vádolták meg, 1761-ben egy bizonyos Havor Jurajt istenkáromlással (blaszfémia) vádolták. A boszorkányüldözést Kuhajdek Dorota vizsgálatával összefüggésben Mária Terézia rendelete zárta le, amely elrendelte az ilyen ügyek megszüntetését.