A Párduc – Tibor Rihošek
Dušan Mikuš ·
Gépi fordítás szlovákból.
Városunk büszke lehet egy élő legendára. Szülöttünk, Tibor Rihošek labdarúgókapus, akit a macskaféle ragadozókra emlékeztető vetődései tettek híressé, idén ünnepelte 85. születésnapját.
A Jednota Trenčín aranygenerációjának tagja Čemezzel és Pokornýval együtt a legtöbb első ligás idényt /10/ tudhatja magáénak. Tiszteletre méltó kora ellenére tapasztalatait ma is átadja a labdarúgó-utánpótlásnak.
A diószegi születésű sportoló sokoldalú labdaérzékéről már az alapiskolában meggyőzött mindenkit; iskoláját a futball mellett rendszeresen képviselte az ifjúsági sportjátékokon kosárlabdában, röplabdában és kézilabdában is. A trencséni klubvezetők figyelmét Galánta ifjúsági kapusaként keltette fel, ahol esztergályosnak tanult. Ajánlatukra azonban csak második nekifutásra bólintott rá véglegesen.
„Beválogattak a Spartak Trenčín keretébe, de eleinte nem megfelelő feltételeket ajánlottak. Délelőtt és éjszaka a galántai TOS üzemben dolgoztam, délután edzettünk. Kimerült voltam, ráadásul a Soblahovská utcában tízen laktunk egy szobában. Mérgesen hazamentem. Amikor visszajöttek értem, külön lakást és jobb munkahelyet is ajánlottak. Ez már jobban tetszett” – emlékszik vissza Rihošek, akit 1956-ban egy másik trencséni klubhoz, a Duklához soroztak be. A Breznóbányán letöltött katonai szolgálat után – ahová a Vág menti katonacsapatot időközben áthelyezték – segített Trencsénnek kivívni a történelmi feljutást a csehszlovák élvonalba. Paradox módon a városi rivális Odeva pályáján lejátszott döntő mérkőzésen a TTS kapujában Chromčák kapott elsőbbséget. A közönség kedvencét az edzővel, Bullával való vitája miatt hagyták ki a csapatból.
A trencséni futball krónikájába főként a Jednota mezében töltött tizenegy éve alatt írta be nevét aranybetűkkel: a csapattal az 1962/63-as idényben második lett az első ligában, 1966-ban az AC Fiorentina elleni döntőbeli vereség után ezüstérmet szerzett a Közép-európai Kupában, egy évvel később pedig őszi bajnoki címet. Pályára lépett a trencséniek történetének első európai kupamérkőzésén a chorzówi stadionban, ahol 1963 nyarán a Rappan-kupa keretében 60 000 néző előtt 2:2-es döntetlent játszottak a Polonia Bytommal. Ott volt a Jednota skandináviai, közép- és dél-amerikai, valamint iráni sport- és tanulmányútjain is; Iránban a helyi válogatottal vívott összecsapás után „milliós kapusnak” kiáltották ki. Csapattársaival, Vojtech Masnýval és Pavol Bencóval az olimpiai válogatottban is jó formát mutatott. Két felkészülési mérkőzés ellenére Rihošek a tokiói olimpia végleges keretéből kimaradt. A karizmatikus kapus a korabeli edzőre, Vytlačilra a mai napig neheztel: „Prága az Prága, Pozsony az Pozsony. Trencsén hozzájuk képest falu volt. Az ember itt azt csinálhatott, amit akart, a válogatottba nagyon nehezen jutott be. Igaz, akkoriban sok jó kapusunk volt. Amikor az interes Fülle kiesett, az olimpiai csapatban Schmucker és én maradtunk. Schmucker magasabb volt, jobb. Én voltam a biztos kettes. Készen állt a táskám, szinte mindent összepakoltam, hogy két hét múlva repülök. Érthetetlen módon végül helyettem Švajlen ment” – jegyezte meg keserű hangon.
Lázba hozta a nézőket
Rihošek legalább hazai pályán élvezte a közönség ovációját. A nézőket különféle bravúrokkal hozta lázba. A párduchoz (fekete leopárdhoz) hasonlították. Mint elmondta, az úgynevezett robinzonádokat már ifiként védőfelszerelés nélkül gyakorolta. „Salakos pályán is tudtam esni. Schrojf mintájára jeleztem a mozdulatot az egyik irányba, aztán halacskát ugrottam a kapu közepére. A nézők ámultak, mi mindent el tudtam kapni. Lényegében semmi különös, inkább a hatás kedvéért volt” – mesélte a kapus, aki idegenben Prágában szeretett a legjobban játszani. A három fa közötti elegáns kapusról az a hír járta, hogy üvegszeme van. „1952-ben belerúgtak a szemembe. Körülbelül egy hónapig egyáltalán nem láttam, aztán javult. 5/5 dioptriám van. A másik szemem vitte végig az egész meccseket. Amikor elkezdték gyártani a fekete-fehér labdákat, néha kaptam gólt távolról. A labda felszállt, elveszett a háttérben az emberek között, és néha későn reagáltam” – ismerte be az életerős nyolcvanas, aki aktív pályafutása alkonyán Dubnica nad Váhomban, Nemšovában és a LO Trenčínben szerepelt.
